Bemutatkozunk



Cégünk 2009-ben alapított középvállalkozás, mely mára nagyvállalatok beszállítójaként működik a vegyipar, élelmiszeripar, olajipar, autóipar és energetika területén. Tevékenységünk magába foglalja komplett technológiai, gépészeti rendszerek generál kivitelezését, illetve az ezeket a rendszereket alkotó egyedi berendezések tervezését, gyártását, telepítését, helyszíni szerelését és karbantartását. Kínálunk továbbá szaktanácsadást, műszaki rajzok készítését, valamint elvégezzük régi, korszerűtlen berendezéseknek az elérhető legújabb technológiák szerinti átalakítását, felújítását. Partnereinkkel együttműködve irányítástechnikai és elektromos munkák kivitelezését is vállaljuk. Szolgáltatásaink egymástól függetlenül is megrendelőink rendelkezésére állnak.

Az általunk gyártott termékek palettája igen széles: szűrőrendszerek, szállító berendezések, nyomástartó edények, tartályok, szeparátorok, hőcserélők, csőrendszerek, keverő berendezések – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Telephelyünk Kelet-Magyarországon, Debrecenben található. 4000 négyzetméteres gyártóközpontunk rendelkezik a tervezett berendezések előállításához szükséges korszerű gépekkel (lézervágó, élhajlító- és megmunkáló gépek stb.). Külön telephelyen működik a festőüzem, melyben a legyártott alkatrészek felületkezelése és porfestése történik. Gyártókapacitásunkat az igényeknek megfelelően, rugalmasan tudjuk bővíteni. Az üzemben dolgozó kollégák komoly tapasztalattal bírnak a gyártás terén: hegesztők, csőszerelők, lakatosok, gépkezelők, fényezők és villanyszerelők. Komplett mérnöki csapatunk nagy szaktudással végzi a mérnöki munkákat, az árajánlattól a helyszíni felügyeletig. Jól képzett és felszerelt szerelőcsapatunk idegennyelv-tudással rendelkező építésvezetők irányításával a helyszínen telepíti, beüzemeli és karbantartja a gyártott berendezéseket.

Cégünk rendelkezik a gyártáshoz és forgalmazáshoz szükséges engedélyekkel, tanúsítványokkal, valamint mindenre kiterjedő termék-, munkáltatói-, szolgáltatói- és felelősségbiztosítással.

Termékeinkkel és szolgáltatásainkkal Magyarországon kívül a világ számos, iparilag jelentős országában jelen vagyunk (USA, Franciaország, Hollandia, Finnország, Oroszország, Kína stb.). A magyarországi Zolend Kft. testvérvállalataként működik az Egyesült Királyságban a Zolend UK nevű cég (www.zolend.co.uk), melynek irodája West Midlands területén, Rugeley-ben található. Vállalatunk 2014-ben a német nyelvterületen végzett munkák szervezésének megkönnyítése céljából telephelyet létesített Németországban is.



© 2015 Zolend Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva